Like-oljon, hogy ne maradjon le akcióinkról!


Egy nyúlcsalád két üreget ásott magának az Anglia délnyugati csücskében található Land's Endben, hogy megtelepedhessen. Amit ezzel elértek, az nem egy békés, csöndes nyúlotthon lett, hanem hogy a területre kiszálltak a régészek, merthogy az ásás közben 8000 éves leleteket hoztak a felszínre – írta a Mirror.

"Két kis lyukat ástak pont egymás mellett, és mindez a kincs a felszínre került. Senki se tudja még, hogy mennyi mindent találtunk még, de az már látszik, hogy ez egy aranybánya. A nyúlcsalád átírta a történelmet" – mondta Dean Paton, a régészcsoport vezetője.

A nyulak nyílhegyeket, kőeszközöket és ásóbotokat hordtak a felszínre, amelyek a kőkorszakból származnak, körülbelül 8000 évesek. A terület feltárásával egy évezredeken átívelő korlelethez jutottak a régészek, a Land's End-i, alig 200 yard hosszú (180 méter) földterület ugyanis a kő-, a bronz- és a vaskorban is temetkezési helyként szolgált. "Úgy látszik, az emberek fontosnak tartották, hogy itt temessék el őket – lehet, hogy a szép kilátás miatt" – mondta Dean Paton.

A feltárással megbízott szervezet két évet szán a terület teljes feltárására. A nyulak emlékére "archeonyúl" tanösvényt akarnak majd tervezni Land's Endbe. Dean Paton szerint a nyulak érdeklődők. "Elég kíváncsiak. Kijönnek, hogy megnézzék, mit csinálunk" – mondta.





Gazdagabb állagú, tápláló krémet használj, mert valószínűleg könnyen kiszárad a bőröd. Keresd az érzékeny, irritációra hajlamos bőrre kifejlesztett készítményeket, ezek sokkal kisebb eséllyel okozhatnak allergiát. Összetevők közül a körömvirág, az aloe vera és a rózsaolaj ajánlott.





Miley megmondja

2014. Február 4. 17:56

„Mostantól felkapok valamit magamra, mielőtt kimegyek az utcára, és a számban tartom a nyelvemet” (Miley Cyrus)





Victoria megmondja

2014. Február 4. 17:56

„Begyakorlok egy szuper nevetős pózt, és amint tökélyre fejlesztettem, ezt villantom a fotósok előtt”

Igaz ami igaz, nem sokszor láttuk mosolyogni, pedig lenne rá oka





Leonardo megmondja.

2014. Február 4. 17:19

„ Tartok egy méregtelenítő kúrát, amikor csak barna, vörös vagy fekete hajú, alacsony lányokkal kavarok.” (Leonardo DiCaprio)

Ha egy nő nem lehetne Victoria’s  Secret modell, szóba sem áll vele, a kapcsolatai pedig nem tartanak sokáig.





Lapozás: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12]